Kedves érdeklődő! Nagy szeretettel várlak a közös munkára, ha szeretnél formásodni, izomtömeget növelni, szálkásodni vagy egyszerűen javítani a kondíciódat, az életminőségedet a testmozgás által.

Alapvetően nem csak a testi, hanem a lelki egészséggel is foglalkozom és ez kihat az edzésekre is amiket tartok. Személyi edzői tanulmányaim mellett a kínai gyógyászatban, kineziológiában nyert ismereteim alapján különösen fontosnak látom az izmok jó erőben tartásának és a különböző izmok harmónikus együttműködésének jelentőségét, hisz ez kihat nem csupán a fizikai, de a lelki egészségünkre is, no meg persze nem utolsó sorban a mozgás stresszoldó hatása sem egy utolsó szempont. ( Nekem annó ez az egyik legnagyobb ajándék volt az edzéseim melléktermékeként.)

Az életem során megismertem az edzés és táplálkozás/diétakultúra egészségtelen oldalát, amikor kevés háttértudással, de nagy slunggal, a saját hogylétemet és a testem aktuális állapotát ignorálva hajtok egy kitűzött cél felé és persze megtapasztaltam ennek minden negatív hozadékát: krónikussá vált sérülések, diéta okozta evészavarok.

Az ebből az életszakaszból tanultakat szeretném kamatozntatni, hogy mások útját könnyítsem, segítsem és, ez az életmódváltás lehessen egy harmónikus, könnyed folyamat mindenkinél.

Előnyben részesítem a holisztikus, funkcionális és köredzés jellegű edzéseket, de természetesen az edzéstervet mindig hozzád és a te igényeidhez igazítjuk. Az edzéstervek felépítése során gondoskodom róla, hogy megfelelő alapokat építsünk, amelyek erős pilléreket jelenthetnek bármilyen célod eléréséhez és mindemellett jól is érezd magad az együtt töltött idő alatt.

Kapcsolat

Kapcsolat